Küldetésem
Hiszem, hogy amint megszületett Önben a vágy a változásra, támogatásommal sikeresen fogja meghatározni a pontos célt és az ahhoz vezető utat.


Coaching
Amivel Ön gazdagodik a coaching során:
Amellett, hogy a változást Ön irányítja, átmenetileg kap egy útitársat Maga mellé, aki
- értő figyelemmel meghallgatja Önt, itélkezés nélkül, támogató légkört teremtve,
- segít rálátni az útra friss szemmel, feltérképezni az elérendő célt,
- bővíti az eszköztárát az úton lévő akadályok legyőzéséhez és,
- támogatja tervének kialakításában.

Sebők András


Rólam
Gyerekkorom óta kedvemet lelem a környezetem megfigyelésében, szeretek szemlélődni, szeretek az emberekre ráhangolódni. Ezt eleinte a közvetlen környezetemben éltem meg, majd később vezetőként a munkám szerves részévé válhatott, amiért igazán szerencsésnek érzem magam.
Több, mint 20 éve IT területen dolgozom, 2014 óta felsővezetőként. A coaching alapú vezetésben hiszek, amely segítségével pályafutásom során több csapatot vezettem át a kihívásokon a cél felé vezető úton.
Szeretek beszélgetni, sőt beszélgetéseket vezetni, ezt a TEDxConversations program keretében kezdtem, majd különböző klubokban folytattam.
Végtelenül inspirálónak találom az emberi kapcsolódásokat, amelyet hivatásom is híven tükröz.
Mely célok elérésében
tudom Önt támogatni?
Life Coaching
- Ha nem teljesen tiszta még a cél
- Már megvannak a céljai és az oda vezető utat szeretné megtervezni
- Az útjába került akadályokat szeretné megismerni és megoldani
- Karrierje során egy válaszúthoz került, legyen az egy elakadás kezelése, irányváltás vagy pályaelhagyás
- Magánéletében felmerült bármely akadály elhárításában lenne szüksége a támogatásomra
Business Coaching
Ha vezetőként
- szeretné felismerni az Önben vagy csapatában rejlő lehetőségeket,
- felfedni és megoldani kívánja a siker felé vezető úton felmerülő akadályokat,
- vezetői kompetenciákban szeretne fejlődni,
- csapattagok között felmerülő elakadásokat oldana fel, illetve
- személyes (personal) brand kialakításán dolgozna.
